Kedves Barbi! Többször is elolvastam a mesét, először hangosan, Andorkával. Láttad volna az arcát, hogy mosolygott, amikor elkezdtük olvasni. A végén kértem meséljen róla, miről szól. Ő a manókat és történéseket elmondta, dióhéjban, de pontosan. Én viszont mögé láttam, de nagyon. Nagyon jól ábrázolod a való életet ebben a mesevilágban, tisztán átjön az, hogy kik a manók, mik a bőröndök, a merész álmok, az út maga, a bátorság… nagyon elgondolkodtató az egész, én biztos, hogy fogok még sokat gondolkodni. A felnőtteknek egészen mást jelent ez a mese, mint a gyerekeknek. A betegeknek reményt adhat, erőt, hogy viseljék a terhet, mert bírják. Szívből merem mindenkinek ajánlani, aki küzd, annak is, aki nem küzd, annak is, mert sokszor a könnyű kis retikülök elrepülnek és hirtelen nehéz bőröndökkel a kezünkben találjuk magunkat.

Barbi nénivel 3-os koromban találkoztam először a waldorf iskolában. Egyből éreztem, hogy amit ő tud adni nekünk gyerekeknek, az valami nagyon különleges és más. Azt éreztem, hogy ő megérti azt a tündérvilágot felnőttként is, amiben én 10 évesen imádtam kalandozni. Majd amikor először beléptem a faluba, rögtön magával ragadott az a világ, amit ott láttam. Azután az összes nyaram és szerda délutánjaim a művészfaluban töltöttem, egészen felnőtté válásomig, ott nőttem fel. Ez volt a második otthonom, és a második családom. Azok az élmények a gyerekkorom legszebb pillanataivá váltak, amiket ott megélhettem a többi művészfalusi gyerekkel, vagy ahogy mi hívjuk egymást a falusiakkal. Ott kaptam meg a mostani értékrendem jórészét, és a magabiztosságom az alkotáshoz. Barbi néni alapot és biztonságos hátteret nyújtott, hogy kibonthassam szárnyaim, fejlődhessek, megmutathassam magam a nagyvilágnak. Mindig bíztatott, hitt bennem, úgy érzem enélkül most nem boldogulnék így a felnőttek világában sem. Barbi néni nekem egy hatalmas példakép és egy tündérbarátnő lesz örökké. A Művészfalu pedig egy olyan hely, ahol békére, megértésre, régi barátokra, és szeretetre lelhetek bármkor. Nagyon hálás vagyok neki, hogy ismerhetem, és hogy egy ilyen gyermekkort kaphattam a faluban.

Hogy mit jelent számomra a Művészfalu? A múltamat, a jelenemet és a jövőmet. Barbival több, mint 10 éve sodortak minket egymás mellé a tündérek. Eleinte csak szemlélőként, majd kismanó jógaoktatóként, később kismamaként, majd Anyaként térhettem vissza hozzá. Oda, abba az erődbe, ami eleinte az ő saját házában volt megelevenítve, majd később akkorára nőtte magát, hogy Művészfaluvá cseperedett. Furcsa is visszagondolni, hogy életem különféle szakaszaiban, életminőségeimben vehettem részt abban, amit Ő adott és ad a mai napig. Ez nem más, mint a nyugodt, kiegyensúlyozott létezés. A jelenben levés. A boldog jelenben levés. Manapság talán ez a legnehezebb az életben, jelen lenni, de ott sikerül, mindig. Hiszen elvarázsol, ahogy belépsz ajtón és meglátod az első manót, ahogy mindenhol csüngnek-lógnak a tündérkék, másznak a csigák, mosolyognak rád a tündérkék és egyszer csak megérzed a levendula illatot. Olyan ez a hely, mint a sivatagban egy csodás oázis, amire mindenki vágyik, mindenki szomjas lelke ebben a vízben lubickolna. Végtelen hálás vagyok, hogy hosszú-hosszú évek óta úszkálhatok ebben a létben, ebben a szeretet felhőben, ha ott vagyok. Kívánok még sokszor ennyi évet ennek a tündér birodalomnak, hogy minél több kis-, és nagy gyermek illetve felnőtt is megtapasztalhassa azt, amit szavakkal nehéz leírni; a boldog létezést.